Térkép - Lomonoszov (település) (Lomonosov)

Lomonoszov (oroszul: Ломоносов) város Oroszország európai részén, Szentpétervártól 40 km-re, a Finn-öböl déli partján. Közigazgatásilag Szentpétervár Petrodvoreci kerületéhez tartozik. Népessége 42 505 fő (2010).

Finn neve: Kaarosta, orosz neve 1948-ig Oranienbaum (oroszul: Ораниенбаум) volt; a régies német szó jelentése: "narancsfa". A legenda szerint az itteni főúri park üvegházaiban ilyen és hasonló díszfákat is neveltek; egy narancsfa a település régi címerében is látható. Valójában az Anhalti Hercegség szépen hangzó helységnevét vették át, és az eredetinek sincs köze a narancshoz, jelentése az Orániaiak fája. Lomonoszov, a híres orosz tudós nevét a város 1948-ban vette fel, akinek 1753-tól egy közeli faluban üveg- és mozaikkészítő manufaktúrája működött. Az „Oranienbaum” nevet az itteni egykori főúri és cári rezidencia múzeummá alakított épületegyüttese viseli, melyet Szentpétervár és környéke más műemlékeivel együtt 1990-ben felvettek az UNESCO világörökség listájára.

A város gazdasági életében a vasúti kocsik berendezéseinek gyártása és a hadiiparhoz kapcsolódó vállalatok tevékenysége a meghatározó. Aktív lakosságának jelentékeny része Szentpétervárra jár be dolgozni, mellyel vasútvonal és a városon keresztül haladó országút köti össze. Tengeri kikötőjéből rendszeres kompjárat közlekedik a Finn-öböl szigetén fekvő Kronstadtba.

A 18. század elején I. Péter bizalmasának és harcostársának, A. D. Mensikovnak a svédektől elhódított partszakaszon földterületet adományozott. Mensikov Peterhof szomszédságában, a Karaszta-folyó torkolatánál építtette fel palotáját, későbbi nevén a Nagy palotát. Az építkezés környékén téglavetők, fűrészmalmok alakultak, az öböl partján kisebb teherkikötő létesült. Miután 1727-ben Mensikov kegyvesztett lett és Szibériába száműzték, palotája és a köré telepített park az államkincstár kezelésébe került. A század közepén Pjotr Fjodorovics trónörökös, a későbbi III. Péter cár kapta meg a birtokot, ahol számára kisebb erődítményt és kastélyt építettek. A rezidencia körül fokozatosan kialakult Oranienbaum 1780-ban városi rangra emelkedett, területére a század végén I. Pál helyőrséget telepített. Ettől kezdve állandóan katonai alakulatok állomáshelye volt.

A 19. század elején a várost Vaszilij Sztaszov építész és mások rendezési terve szerint kezdték beépíteni. Ebből az időből maradt fenn a városi hivatal klasszicista stílusú épülete (1815–1824) és a városkapu (1826–1829); 1864-ben megindult a vasúti közlekedés, felépült a vasútállomás ma is álló épülete. A vasút eredményeként a város népszerű nyaralóhellyé vált, jellegzetesen északi stílusú fa- vagy fabetétes nyaralók sora épült. A szovjet forradalom után az itteni paloták és parkok is állami tulajdonba kerültek. A második világháború idején a Finn-öbölnek ezt a parti sávját a német csapatok nem szállták meg, így a háborús pusztítás Oranienbaumot és műemlékeit a szomszédos területeknél kevésbé sújtotta.

A város arculata az 1960-as évektől sokat változott: a fából készült régi nyaralók, lakóházak legnagyobb többségét lebontották, a déli városrészen új lakótelepeket alakítottak ki. A palotaépületek egy részét a háború utáni időkben helyreállították; teljes felújításuk csak az 1990-es években kezdődött meg.